9. rész - A régi szobánk

-Mindjárt megyek!-hallottam meg a nagyi kiabálását, miután csengettem. Nem sokkal később pedig jött is és kitárta előttem az ajtót.

-Hát te meg ki vagy?-jött egy eléggé bunkónak tekinthető kérdés.

-Soo. Kang Soo.-néztem furcsán a nagyira. Nem ismerne fel? Mikor láthatott utoljára.

-Áhh. Jihoon húgocskája. Tudtam én, hogy valahonnan nagyon ismerős vagy!-nevetett fel, én meg csak bambultam. Most komolyan azt mondta, hogy Jihoon húgocskája? Akkor ő ismeri a bátyámat!

-Szia nagyi! Múltkor szóltunk, hogy idejönnék lakni hozzád!-öleltem magamhoz.

-Tudom nem felejtkeztem el rólad. A szobátokat rendbe tettem, minden úgy van, ahogy anno itt hagytátok. Igaz, ahogy végig nézek rajtad lehet, hogy már nem fog annyira tetszeni. Amikor még picik voltatok, akkor nagyon fiús voltál és tökéletesen megvoltál a srácok játékaival is, de most már kész hölgy vagy és kétlem, hogy érdekelne téged pár régi játék.-nevetett.

-Megvannak még a régi játékaink?-csillantak fel azonnal a szemeim.

-Természetesen aranyom! Rengeteg kép van a szobában és rengeteg játék. Jihoon is sokszor meglátogat, ha szüksége van egy kis pihenésre és olyankor mindig a szobát veszi birtokba. Nem tudom mit szokott ott csinálni, de szeret ott lenni.-mosolyodott el az idős asszony.

-Imádlak mama!-egy cuppanóst nyomtam az arcára és felszaladtam a régi szobánkba.

Óvatosan nyitottam ki az ajtót és, amint körbe pillantottam a szobán azonnal könnyek szaladtak a szemembe. A mama nem hazudott, tényleg minden régi játékunk itt volt. A cuccomat ledobtam az ágyamra és az asztalhoz sétáltam, ahol rengeteg fénykép hevert. Felkaptam őket és ledobtam az ágyra őket, majd az ágymellé kucorodva elkezdtem nézegetni a képeket. Azon a többtucatnyi képen én, Jungsu és Jihoon voltunk. A két fiú pontosan olyan volt, mint az álmomban. Ahogy haladtam a képekkel úgy kerültek elő későbbi képek, amik között ráleltem egyre, amin Jihoonnal épp bohóckodunk, viszont a kép nem pici koromban készült. Akkor már iskolás voltam, de ilyen emlékeim nincsenek. Miért nem tudok erről? Hiszen van még későbbi kép is. Ezekre miért nem emlékszem? Később is találkoztam vele mégsem emlékszem semmire. Felkaptam a képeket és leszaladtam a nagyihoz.

-Nagyi! Merre vagy?-kiabáltam.

-Itt vagyok a konyhában! Baj van?

-Nem, semmi gond csak találtam pár képet, amikre nem is emlékszem.-lihegve figyeltem a nagyit.

-Áhh ezek a képek Jihoon képei. Amikor először jött vissza akkor hozta ezeket a képeket. Minden emlékét itt tartja.

-De akkor ő tudja, hogy van egy húga?

-Miért ne tudná kicsi szívem?

-Miért nem keresett soha?

-Tudod Jihoon egy sztár, egy idol. Nem igazán volt ideje arra, hogy felkutassa a régen otthagyott kishúgát. Megbánta, hogy otthagyott és kíváncsi rád. Majd, ha eljön, akkor találkoztok.

-Nem! Én nem fogom kivárni, hogy ide tolja a seggét. Nagyi mond meg, hogy hol van jelenleg.

-A Pledis Entertainment-nél dolgozik. A Seventeen fiú banda tagja, de maradj itthon legalább ma!

-Rendben.-mondtam és lehuppantam egy székre. A képeket a kezemben szorongattam és úgy néztem a nagyit. Majd egyszer csak eszembe jutott valami.

-Nagyi! Tudsz valami jó munkát nekem?

-Munkát? Hiszen nyár van aranyom.

-Tudom, de szeretnék dolgozni.

-Majd a nagyapád segít neked, ha hazajön.

-Köszönöm!

-Na gyere együnk! Aztán rendezkedj be a szobába és pihenj. Nagyapád itthon lesz holnap, akkor tudtok beszélni a munkáról.

Miután megvacsoráztunk, lefürödtem és kidobáltam a szekrénybe a cuccaimat, majd miután nagyjából berendezkedtem és lefeküdtem aludni, vagyis csak feküdtem volna! Az a fránya telefon már megint csengett és természetesen ki hívott? Yoongi.

~Szia Yoongi! Mit akarsz ilyen későn?

~Hello Soo! Csak beszélgetni szeretnék veled.

~Yoongi nem mondana ilyet. Áruld el ki vagy és ne szórakozz velem az éjszaka közepén.

~Bocsi. Jin vagyok. Múltkor már beszéltünk. Gondoltam meglephetnénk Sugát.-nevetett a telefonba.

~Sugát? Miért?

~Annyit fecseg rólad, hogy kíváncsiak vagyunk rád és szeretnénk neki is meglepetést okozni, hogy szervezünk egy partit. Mit szólsz hozzá?

~Ez remekül hangzik!

~Rendben, akkor holnap este 8-ra kicsípve gyere a plázába.

~Oksi! Akkor jó éjszakát!

~Jó éjt!

Kinyomtam a telefont, letettem a fejem a párnára és már aludtam is.

Reggel a nagypapa hangjára keltem.

-Jó reggelt!-mihelyst meghallottam a hangját leszaladtam a lépcsőn és a nyakába akaszkodtam.

-Szia!-duruzsoltam.

-Szia törpe! Hát te ekkorát nőttél? Nagyon megöregedtél!

-Na, de nagypapa! Ilyet nem szabad mondani!

-Azt mondok neked, amit akarok.-simított végig a kobakomon.

-Van egy ajánlatom!

-Hallgatlak!

-Azt mondhatsz nekem, amit akarsz, ha felveszel a boltodba dolgozónak!

-Nem bírnád törpe! Viszont van egy kávézó a közelben, akik éppen alkalmazottat keresnek. Az nem lesz jó?

-Nem akartam ilyen uncsi helyen dolgozni, de ha ez a lehetőség van csak, akkor megfelel. A munka az munka!

-Így van kölyök! Jó lesz neked az! Beszélek Mr. Wanggel és akkor már holnap kezdhetsz is!

-Az szuper lenne! Köszönöm!

-Na de most nyomás reggelizni!

Nekem nem is kellett több, megkordult a pocim és már szaladtam is a konyhába. Befaltam nagyi tökéletes rántottáját és visszakucorodtam a szobámba. Egész nap ott kuksoltam és vártam, hogy megjelenjen Jihoon, de nem tette. Az a szemét biztos, hogy tudja, hogy itt vagyok és azért nem jön. Már teljesen megfertőzték a rossz gondolatok az agyamat. Egészen addig, amíg az íróasztal egyik fiókjában egy levelet találtam.

„Soo, tudom, hogy pocsék testvér vagyok, amiért egyedül hagytalak téged. Nehéz volt feldolgozni Jungsu halálát és a legjobb kiútnak az tűnt, ha eljövök otthonról. Már most bánom, hogy megtettem, de a zenei karrierem fellendült és már nem tudtam visszafordítani a dolgokat. A munkám magával ragadott. Anyuékkal sem tartom a kapcsolatot, mert ők nem akarták, hogy énekes legyek mégis az lettem. Amikor eltűntem, akkor Jungsu nyomdokaiba léptem és véghez vittem a befejezetlen ügyeit, majd a nagyi segítségével kiléptem ezekből a körökből és egy normális hivatást kerestem magamnak, így találtam rá az éneklésre. Remélem megérted egyszer, hogy mi miért történt. Szeretlek hugicám!”

A levél végére teljesen elérzékenyültem és sírva szorongattam magamhoz. Ezek szerint mégis csak gondolt rám!

Boldogan szaladtam le a mamához és a papához. Elköszöntem tőlük és elindultam az ügynökséghez, amit a nagyi tegnap említett. Ám az ügynökségnél nem jártam jól. Nem engedtek be, mert azt hitték, hogy hazudok és ami ennél még rosszabb volt, hogy a fiúk nem tartózkodtak ott. Nem tudtam, hol kereshetném őket és ez kiborított. Szöul utcáin baktattam, úti cél nélkül. Csak mentem és mentem, míg nem egy pasas megragadta a karomat és elrángatott. A papír kiesett a kezemből és egyre távolodott. Sírva küzdöttem az idegen ellen, de az egy csapással elintézett és onnantól kezdve már nem voltam magamnál.

8. rész

Miután megérkeztünk a tanárunk ismertette a szabályokat és felosztottuk magunk között a lakhelyeket. Én természetesen Daviddel kerültem egy szobába, mert miután elbeszélgettünk megbeszéltük, hogy legyünk egy szobában, hiszen egyikünk sincs nagyon jóban a többiekkel. Így mellette kötöttem ki. Még délután elmentünk boltba, hogy mindenki vegyen azt, amit akar. Én természetesen kaját vettem. A legjobb koreai ételt akartam elkészíteni Davidnek, mert hát az alapján, amit mesélt imádja Koreát.

Tongbaechu-kimchi-t terveztem. Remélem ízleni fog neki. Minden hozzávalót megvettem és vártam a többieket, hogy ők is végezzenek végre, majd elindultunk nagy nehezen.

~Szálláson~ 

-Mik azok a nagy szatyrok?-jött oda hozzám kíváncsian David.

-Hát azt hiszem ez még titok marad. A következő minimum egy órában ne gyere be a konyhába és ne is egyél ha lehet.-mosolyogtam sejtelmesen a srácra.

-Oké.-nézett rám furán azzal pedig sarkon is fordult és elment.

Miután kész lettem az étellel megkóstoltam. Ez marha finom! Mindjárt befalom!

-Gyere! Jöhetsz!-rohantam ki Davidhez.

-Mi ez a jó illat?-szimatolt a levegőbe.

-Majd megtudod! Na siess! Már éhes vagyok!-nevettem el magam és magamután rángattam szegény srácot. Amint megpillantotta az asztalon elhelyezett ételt az álla a földet seperte. Elégedett voltam. Közösen megvacsoráztunk, majd elmentünk a dolgunkra és a hosszú nap után lefeküdtünk aludni.

Éppen elaludtam, amikor megszólalt a telefonom. A szememet megtöröltem, majd ránéztem a telefonra. Yoongi. Mit akar ilyen későn? Mindenesetre tudni akartam és felvettem.

~Mit szeretnél Yoongi? Késő van már.

~Gyönyörű vagy!

~Miről beszélsz?-pirultam el. Még jó, hogy nem videóhívás!

~Semmi.-biztos voltam benne, hogy mosolyog.

~Mégis miért hívtál?

~Ott nagyon késő van?-hallottam meg aggodalmas hangját.

~Pont annyi, mint Koreában.

~Az, hogy lehet?

~Elfelejtetted?-nevettem a telefonba.

~Mit?-csodálkozott.

~Koreában vagyok te butus!-kacagtam tovább.

~Akkor megejthetnénk egy találkozót!

~Még nem lehet. Most még csak osztálykiránduláson vagyok kint, majd egy hét múlva.

~Kár, pedig most szabad lennék a héten.

~Sajnálom.

~Semmi gond húgi!

~Menjünk Yoongi, mert nagyon fáradt vagyok. Hosszú volt az út. Majd egy hét múlva.

~Mintha csak magamat hallanám.-kuncogott-Egy hét múlva. Jó éjszakát!

~Szia!-köszöntem el és bontottam a vonalat.

Mosolyogva tettem le a telefont magam mellé és a párnámra hajtottam a fejem.

Egy parkban voltam. Pár hónapos lehettem még csak. Egy pokrócon ültem egy 3 év körüli fiúval és egy 6-7 éves fiúval. "Anya! Anya! Soo megrágta a játékomat!"-kiabálta a fiatalabbik. "Ne sírj kicsim, veszünk újat." Ezután pedig az idősebb fiúcska odaadta a saját játékát a kisebbiknek, aki hatalmas szemekkel nézett rá. "Jihoon ez a tiéd és nézd el Soonak. Testvérek vagyunk" Közösen játszottak velem. A kis megrágós incidens után mind a hárman felhőtlenül játszottunk. "Bátyus, bátyus"-kiáltottam, majd minden elsötétült. Immár 17 évesen álltam egy üres szobában, ahol egy tévén a bátyám halálát vetítették. Ott, ahol voltam összerogytam és zokogni kezdtem.

Már reggel volt, amikor felriadtam. Arcomat sós könnyeim borították. Ismét sírtam. Remélem nem keltettem fel Davidet. Benéztem David szobájába, de nem találtam ott. Elkezdtem parázni. Ez nem jó jel! Miután meggyőződtem róla, hogy üres a fürdő bementem és megmosakodtam, majd elbaktattam a konyháig.

-Reggeli?-kérdeztem, miközben a levegőbe szimatoltam.

-Igen! Tegnap te csináltál vacsorát, most én készítek reggelit. Igaz én nem vagyok a koreai ételek specialistája, de egy jó kis amerikai kaja is megteszi nem?-kukkantott ki a konyhából a tarkóját vakarva.

-Tökéletes!-mosolyogtam és beléptem mellé a konyhába. Gyorsan feltettem két kávét. Elkészítettem őket és leültem az ebédlőasztalhoz a forró kávémat szorongatva.

-Nagyon finom!-mondtam teli szájjal.

-Örülök, hogy ízlik!-mosolygott kedvesen, majd csendben eszegettünk tovább.

Miután befejeztük a reggelit összepakoltunk és elmostuk a használt poharakat, tányérokat, majd alapos körbenézés után elhagytuk a kis lakás szerű szállásunkat és a gyülekezőre iparkodtunk. Minden fontos információ elhangzott a gyülekező alatt. Volt fél óránk, hogy összeszedjük a szükséges cuccainkat és azután városnézés volt a program. Nem tudom, hogy mit akarnak csinálni velünk egy héten keresztül, de kíváncsian várom a továbbiakat.

Már eltelt 4 nap. Nagyon jól érzem magam Daviddel. Időközben amolyan legjobb barátok lettünk. Mindketten imádjuk Koreát és ez hozott minket össze. Sőt azt is hozzá kell tennem, hogy Alexet teljesen elhanyagoltam, ami annyit jelent, hogy 4 nap miatt szakított velem. Nem nagyon hatott meg, mert még nem volt olyan komoly a kapcsolat, hogy én is komolyan vegyem így tulajdonképpen meg sem rázott. Viszont Daviddel olyanok voltunk, mint egy pár. Sülve-főve együtt voltunk, ölelgettük egymást és minden egyéb. Jól éreztük magunkat és ez mindenkinek feltűnt. Először jöttek a pletykák, azután pedig a beszélgetések, végül pedig mindenkivel megismerkedtem és jó baráti kört sikerült kialakítanom.

Viszont ez az utolsó nap az osztálykirándulásból és tudattam Daviddel, hogy ha tehetem, akkor többet nem megyek már vissza Amerikába, hiszen ide tartozom. Amikor ezt kijelentettem David arcán egy apró, alig észrevehető, de annál inkább szívszorítóbb kifejezés jelent meg.

-Ígérem, hogy megfoglak majd látogatni!-öleltem át gyorsan.

-Ha nem tartod be, akkor esküszöm, hogy haza rángatlak!-nevetett és szorosan átölelt. Olyan volt ez a pillanat, mintha csak a bátyámmal öleltük volna meg egymást.

-Menjünk el valahova! Teljen el ez a nap valami hasznossal!-eltoltam magamtól és már indultam is.

-De egyedül nem mehetünk sehova!

-Ez belefér!-kacsintottam rá és kiléptem az ajtón.

Leosontunk az ajtóhoz és megkönnyebbülten léptem volna ki rajta, amikor is az egyik tanárt megláttam az utcán. Azonnal David keze után kaptam és rohanni kezdtem. Biztos voltam benne, hogy még nem vett észre minket, így egy tized után sétálásra váltottam, David pedig furcsán pásztázta az arcomat.

-Mi volt ez?

-Ott volt Mrs. Clansy tanárnő. Szóval lehetőleg ne nézz hátra!-nevettem és mély levegőt vettem.

-Ebből nagy baj lesz!-láttam, hogy David arcán eluralkodik a pánik.

-Dehogy! Na gyerünk!

Egész nap kint voltunk Szöul utcáin. Elmentünk kajálni, bementünk egy csomó üzletbe, ahol egy csomó felesleges kacatot vettünk. Aztán betévedtünk egy olyan ruhaboltba, ahol mindenféle páros cuccot lehetett kapni. Volt testvéreknek, pároknak és legjobb barátoknak is mindenféle cucc. Megpillantottam egy felsőt, pontosabban kettőt. Az egyiken az szerepelt, hogy: Pici hercegnő. A másikon pedig az, hogy: A pici hercegnő bátyja. A pólópáros úgy megtetszett, hogy muszáj volt David orra alá dugnom őket. Ő jót nevetett a pólókon, majd megvette őket. Gyorsan levettem a felsőmet, egy olyan helyen, ahol a legkevésbé láttak, és felhúztam az új pólómat, mire David is kedvet kapott és ő is gyorsan kicserélte a pólóját. Láttam a lopott pillantásokat, amikor nem volt rajtam a pólóm, de nem izgattam magam. Azt hiszem nehéz lesz elengedni Davidet. Ő a vállamra tette a kezét én pedig a derekába kapaszkodtam és így sétálgattunk az utcákon hahotázva. Nagyon sok felesleges vackot vettünk, de a póló az nagyon megérte. Egy örök emlék, amit sosem fogok elfelejteni.

Éppen visszafelé tartottunk, amikor meghallottam egy pisszegést. Odakaptam a fejemet, de nem láttam senkit, úgy gondoltam, hogy csak az agyam szórakozik velem. Majd még egyszer meghallottam a pisszegést. Ismételten odakaptam a fejem és akkor megláttam egy kezet, ami azt jelezte, hogy menjek oda. Mivel nagyon kíváncsi teremtmény vagyok, ezért késztetést éreztem arra, hogy odamenjek.

-Megbocsájtanál nekem? El kell mennem mosdóba.-szóltam azonnal Davidnek.

 

-Persze, csak siess!

-Sietek!-mondtam és már szaladtam is.

Amint odaértem, ahonnan a hangot hallottam, karok csapdájába estem. Nagyon megijedtem és hát, aki megijed az csapkodni kezd és kiabálni és minden egyéb mást, amit az agya ilyenkor megparancsol neki. Miután elkezdtem kiabálni, másodperceken belül az egyik kéz a számra tapadt megakadályozva, hogy tovább ordibáljak.

-Húgi! Meg sem ismersz??-nézett rám hitetlenkedve a hang gazdája, de én még ekkor sem fogtam fel, hogy ki áll velem szemben. Válaszul csak megráztam a fejem.

-Jajj istenem, de kis butus vagy!-nevetett, én pedig még mindig össze voltam zavarodva. Most ez egy pszichopata vagy valaki, akit ismernem kellene?

-Yoongi vagyok te bolond!-ekkor megvilágosodtam és a szemeim kikerekedtek.

-Uram isten!-mondtam ki halkan és éreztem, hogy a térdeim remegni kezdenek. Alig álltam a lábamon, amit gondolom ő is észrevehetett, mert továbbra sem engedett el. Mind a két karját erősen a derekamon tartotta.-Suga?

-Tőled valahogy jobban szeretem a Yoongit.-mosolygott.

-Hogy kerülsz te ide?

-Tudod, mondtam, hogy most szünetünk van és van szabad időm. Megláttalak, de nem voltam benne biztos, hogy te vagy az, így követtelek, addig amíg meg nem győződtem róla, hogy te vagy az.

-Te szadista!-kacagtam fel.

-Na de húgi!

-Jól van, jól van!-emeltem fel megadóan kezeimet.-És hol hagytad a többi kis bolondot?

-Kis bolondot?! Jó vicc! Azok idióták.. De egyébként ők otthon vannak.

-Értem. Figyelj Suga. YOONGI. Nekem most vissza kell mennem Davidhez.

-Lecseréltél? Láttam én a pólótokat.-húzta össze a szemeit.

-Nem! Dehogy! Ilyen eszedbe se jusson.-néztem szúrós szemekkel rá.-Ő a legjobb barátom és megláttam ezt a pólót, ő pedig megvette.-vigyorogtam.

-Oké, na siess vissza, mert már elég türelmetlen lehet.

-Rendben! Szia!-integettem, mire Yoongi csak mereven állt.-Most mi van?

-Még egy ölelés se jár a bátyusnak?-erre a mondatára megforgattam a szemeimet és vonakodva bár, de megöleltem. Ezután már szabad utat kaptam. Integettünk egymásnak és ellenkező irányba indultunk.

-Sokáig tartott.-nézett rám morcosan David.

-Sajnálom!-nyújtottam el a végét és odabújtam hozzá. Inkább szerelmespárnak néztünk így ki, mint legjobb barátoknak, de mi így éreztük jól magunkat.

-Na jó megbocsájtom.-kócolta össze a hajamat.

Észrevétlenül osontunk vissza az épületbe, ám nem úsztuk meg gond nélkül a mai napot. Mrs. Clansy észrevette, hogy nem voltunk jelen a programokon.

-Merre voltak?

-Elmentünk boltba bevásárolni, de mire visszaértünk már senki sem volt itt.-hajtottam le a fejemet.

-És amikor visszajöttünk akkor hol voltak?

-A hotelben bolyongtunk.-mondta David.

-Értem. Máskor időben menjenek el boltba. Többször nem szeretném, ha előfordulna. Értették?

-Igen!-mondtuk egyszerre.

-Csomagoljanak. Holnap reggel indulunk vissza.-mondta és kiment az ajtón.

Mind a ketten hangos nevetésbe kezdtünk.

-Mondtam, hogy nem lesz gond!

-Igazad volt!

Ennyi volt a beszélgetésünk és már folytattuk is a hangos hahotázást. Felbaktattunk a szobánkba. Összepakoltuk a cuccainkat, rendet raktunk, majd a kanapén üldögélve kortyolgattuk a forró csokinkat.

-Ugye keresni fogsz?-nézett rám kiskutya szemekkel David.

-Hát persze, hogy foglak!-nevettem el magam.

-Nem maradhatnék én is itt?

-Sajnos nem. Nekem dolgom van. Javarészt itthon sem lennék. Meló, kutatás, suli.

-Francba! Én utálok otthon lenni, nem akarok visszamenni azok közé a bolondok közé.

-Van pár lehetőség itt Koreában. Kipróbálhatnád magad.-mondtam meggondolatlanul két korty között.

-Ez az!-csillant fel a szeme és már ott is hagyott.

-David!-kiáltottam, de már felesleges volt. A hangomat senki sem hallotta meg.

Mivel egyedül maradtam, volt időm gondolkozni azon, hogy mit is kezdjek magammal ugyanis még nagyon sok volt hátra a nyárból és úgy gondoltam, hogy nem támaszkodhatok teljes mértékben a mamámra. Milyen ember lennék, hogy ha kienném a vagyonából? Inkább elmegyek dolgozni és segítek neki az anyagiakban. Nem mintha nem menne jól a nagyi sorsa, de ennyi a minimum, amit megtehetek érte. Így van! Belevágok és dolgozni fogok! Az lesz a legjobb, legalább lekötöm magam és nem idegeskedek annyira.

Még egyszer átnéztem a szobákat és a ház minden kis szegletét, hogy nem-e hagytunk ott valamit. Aznap már nem láttam Davidet, elköszöntem a többiektől, hívtam egy taxit és elindultam a nagyihoz.

7. rész

Reggel sikerült elaludnom, így átaludtam az egész délelőttöt. Amikor felébredtem már dél volt. Lusta voltam így nyugodtan feküdtem tovább az ágyban, addig míg a telefonom pittyegni nem kezdett. A kezembe vettem a készüléket és végig pörgettem az értesítéseimet. Yoongin kívül semmi érdekes nem volt a telefonomon. Egy jó reggelt üzenetet írt még hajnalban. Felfoghatatlan, hogy milyen keveset alszik az a srác. Persze, mint BTS fan tudom, hogy alvászavarral küszködik, de azelőtt, hogy ismertem volna nem gondoltam volna, hogy ennyire keveset pihen. Mindenesetre nem fogok meglepődni, hogy ha egy hullával fogok találkozni.

Összekaptam magam és elindultam Alexékhoz, hogy eltudjak köszönni tőle. Ő ugyanis már most elfogja kezdeni az osztálykirándulást, én pedig egy héttel később fogok menni, utána pedig kint is maradok és most már titkolóznom sem kell, mert anyu is tud mindent és nem tud megállítani.

Alexszel a sulinál egy gyors ölelés és csók keretében búcsúztunk el, majd én hazajöttem. Útközben azon agyaltam, hogy miket kellene magammal vinnem Koreába, de úgy döntöttem, hogy az egész ruhatáramat bepakolom és akkor jobban járok, vagy másik lehetőség, hogy viszek sok pénzt magammal és ott veszek magamnak még több ruhát. Mondjuk talán ez nem lesz jó ötlet, fontosabb dolgokra akarom költeni a pénzemet, mint például egy jogsira és sulira.

Amikor hazaértem már senki nem tartózkodott otthon én pedig nagyon éhes voltam így kerestem a receptek között egy könnyen elkészíthető ételt és az egész család részére csináltam vacsorát. Én egy jót ebédeltem, anyuék pedig egy jót fognak vacsizni. Ezután teli pocakkal és a telefonommal telepedtem le a kanapéra. Írtam Yoonginak, aki azt mondta, hogy most van egy kis szabad ideje és felhívhatom így az engedélyével máris tárcsáztam a számát. Amikor felvette meglepően nagy hangzavar volt körülötte. Láttam, hogy kimegy egy helyiségből egy folyosóra és hallottam, hogy valaki odakiált neki. Azt hiszem hang alapján, hogy Taehyunghoz lehetett szerencsém.

~Itt talán nyugisabb, meg bandatag mentesebb.-mosolygott kicsit kellemetlenül Yoongi.

~Engem az sem zavarna, ha a többiek hülyeségét kellene hallgatnom.-vigyorogtam a készülék kamerájába.

~Hidd el, hogy ha össze lennél zárva a két Humor Herolddal, akkor nem ezt mondanád!

~Ez egy kihívás számomra!-nevettem. Amikor Yoongival beszélgettem mindig úgy éreztem, hogy mindenem meg van, ami hiányzott az életemből. Yoongira egy bolond báttyként tekintek, mióta jobban megismertem, ő pedig elmondása szerint egy bolondos legjobb barátot lát bennem egy kis testvéries beütéssel, ami azt jelenti, hogy megengedte, hogy bátyónak szólítsam. Ám Yoongi nem tudta betölteni azt az űrt, amit Jihoon hagyott maga után.

~Na, majd, ha itt leszel, akkor esküszöm összezárlak benneteket!

~Hát én először veled szeretnék összezárva lenni.-húztam a számat.

~Hú, akkor azt hiszem unatkozni fogsz.-vakarta meg a tarkóját. Én persze azonnal tudtam, hogy mire gondolt. Elaludna.

A beszélgetést órákon keresztül folytattuk, olyan formában, hogy az egész próbájukat végig nézhettem, majd a próba végén próbált megszökni a fiúk elől, de nem igazán sikerült neki.

"Ki az a csinos lány, akit a telefonod képernyőjén láttam?"-hallottam meg Hoseok hangját.

"A húgom és senki sem fog hozzá nyúlni, amikor ellátogat hozzánk, egyetlen érintés és kitépem a helyéről a kezeteket."-fenyegette meg a társait Yoongi. 

~Aigoo, bátyóó nem tilthatsz meg mindent, vagy a tiltott dolgok fognak vonzani.

"Hűha, de szép hangja van!"-hüledezett valamelyik ütődött a vonal végén.

"Skacok, tűnés!"-jelentette ki morcosan Yoongi, ezután pedig ismét magunk voltunk és még órákon át beszélgettünk. Már javában elmúlt éjfél és most én aludtam el, de nem akár miért. Yoongi énekelt nekem. Nagyon tetszett, de mivel a fáradtság győzött felettem, nem tudtam mit csinálni.

1 hét elteltével

Három bőrönddel indultunk meg a repülőtérre. Amikor kiértünk az államat valahol a földön lehetett megtalálni. Hatalmas lelkesedéssel indultam el a tömegben és csodálkozva tekintettem körbe az óriási épületben. Ekkora épületet még soha nem láttam. Miután kibámészkodtam magam ismét szinte rohanva indultam el a gyülekező helyre. Apu alig bírt követni. Anyutól már elköszöntem, mert ő is elindult már az üzleti útjára, így most apu egyedül marad otthon 3 hétig.

-Remélem eltudod tartani magadat rendesen, ahogyan azt kell!-mosolyogtam aggódva édesapámra, miközben nagyon is tudtam, hogy szinte éhezni fog. Amikor apuval csak ketten vagyunk otthon, akkor mindig az van, hogy én készítek kaját, mert apu egy pirítóst is oda tud égetni. Nagyon aggódok miatta, de bízom benne, hogy a kaja rendelésnél fog dönteni.

-Gyerekek! Indulás!

Ahogy meghallottam Mr. Gordon hangját odaszaladtam apuhoz és szorosan magamhoz öleltem aput.

-Vigyázz magadra kicsim!-simított végig hajamon.-Találd meg Jihoont!

Ez volt az utolsó szava és mire észbe kaptam már a gépen ültem. Egy srác ült mellettem, a másik osztályból, azt hiszem David a neve, de nem vagyok benne biztos. Az utam csendesen telt, se a srác sem én nem akartam beszélgetni. Miután elindult a repülő én azonnal beájultam és elaludtam.

Arra keltem fel, hogy David kelteget. Nagyon megijedtem, amikor rájöttem, hogy a srác ölében van a fejem.

-Uhm.. bocsánat.-az arcom azonnal paradicsommá változott.

-Semmi gond!-villantott meg egy hatalmas mosolyt.-Én elvoltam. Várod már, hogy körül nézhessünk?

-Ha tudnád mennyire!-nevettem.

-Én is nagyon várom! Mindig is érdekelt a koreai élet.

-Én leginkább a testvérem miatt jöttem ide.

-Azt hittem, hogy egyedül vagy.

-Persze, részben így van. Mind a két testvérem elhagyott bennünket.

-Sajnálom és mit jelent az, hogy elhagytak? Persze csak, ha nem gond, hogy megkérdezem.

-Nem, dehogyis!-mosolyogtam.-Szívesen mesélek a testvéreimről, bár nem sokat tudok róluk. Szóval az egyik, a fiatalabb az Jihoon, ő jelenleg itt tartózkodik Koreában. Nem tudom pontosan, hogy miért hagyott el minket. Anyuék szerint nagyon szerettük egymást, amikor kicsik voltunk. Haragszom rá, de úgy érzem, hogy meg kell találnom őt. Tehát visszatérve a lényegre. Ő idol, így elég nehéz dolgom lesz.-húztam el a számat. Már mondtam volna tovább, de David közbeszólt.

-Waow! Ez nagyon baró!-nézett csillogó szemekkel, mint egy kisgyerek.

-Te hiszel nekem?-néztem rá hatalmas megkönnyebbüléssel.

-Persze!-nevetett.-Talán mások nem?

-Eddig senki sem hitt nekem.-mondtam miközben lehajtottam a fejemet.

-Nyugodj meg én elhiszem!-ekkor megéreztem a kezét a vállamon. Végül így sétáltunk tovább. Elmeséltem neki, hogy sajnos Jungsu már nincs közöttünk és még meséltem az én kis életemről, majd ő is elmesélt egy csomó dolgot és így tovább.

6. rész

Végre eljött a várva várt nap! Az iskola utolsó napja, ami azt jelentette, hogy 1 hét múlva már Koreában leszek. Az utolsó nap mindig izgalmasan telik a mi iskolánkban. A tanárok és az itt tanuló diákoknak a szülei programokat szerveznek a tanulóknak, hogy ne rossz szájízzel hagyjuk el az iskolát. Egyébként, ahhoz képest, hogy iskolai programokról van szó, mindig érdekesek és mindenki részt vesz mindenben.

A nap végén most kivételesen egyedül mentem haza, mert Alexnek dolga volt. Eszembe jutott, hogy felhívhatnám Yoongit és így is tettem. Tárcsáztam és vártam.

~Szia!-szólt bele a telefonba egy idegen hang.

~Szia! Te ki vagy?

~Jin és én kit tisztelhetek a vonal végén?

~Soo, Kang Soo.

~Soha nem hallottam még ilyen csodálatos nevet!

~Köszönöm! Megkérdezhetném, hogy Yoongi merre van?

~Alszik. Esetleg, ha felkel, akkor megmondjam, hogy kerested?

~Igen azt megköszönném! Örülök a beszélgetésnek Jin. Szia!

~Én is örülök! Szia!

Ezután bontottam a vonalat. Azt hiszem Yoongi nem igazán újságolta el, hogy velem beszélget és ez egyáltalán nem zavar mivel én sem mondtam el senkinek és ez így is fog maradni. Mikor hazaértem anyám várt.

-Szia kincsem! Ugye még mindig nem mondtál le a kirándulásról?

-Szia! Nem, de már késő.

-Nagyon sajnálom. Csak tudod..-kezdte volna mondani valóját, de én gond nélkül megakadályoztam benne.

-Ne fáradj vele, apa elmondott mindent.

Láttam anyám arcán a meglepődöttséget és egy könnycsepp gördült le az arcán.

-Ugye, te nem fogsz elhagyni minket? Nem szeretnék még egy gyermeket elveszíteni.

-Annak is biztos oka van, hogy Jihoon itt hagyott. Viszont megnyugodhatsz én meglátogatlak majd mindig benneteket.-mosolyodtam el a mondat végére. Láttam anya arcán, hogy teljesen lesokkolt a szavaim hallatán.

-Sajnálom. Nekem is vannak álmaim és terveim, de ahhoz, hogy azok teljesüljenek szükségem van a bátyámra.

Ez után a beszélgetés után elvonultam a szobámba és leültem az ágyamra. Egy ideig csak ültem ott és bámultam ki bambán a fejemből, végül pedig kezembe ragadtam egy könyvet és olvasni kezdtem.

Körülbelül két órával később a telefonom csörgésére lettem figyelmes. Rápillantottam a képernyőre és mosolyogva nyugtáztam, hogy Yoongihoz van szerencsém.

~Hali!-kiáltottam bele a telefonba.

~Sziaa!-nyújtotta el az "a" hangot.

~Meglepődtem, amikor nem te vetted fel a telefont.

~Hidd el én is meglepődtem, amikor Jin jött, hogy hívtál. Még szerencse, hogy Jinhez volt szerencséd és nem a többi ütődötthöz.

~Jaj, most miért mondasz ilyet a többiekre. Én szívesen eltársalogtam volna Jiminnel, vagy Hoseokkal is.-mondtam kihangsúlyozva a szívesen és az eltársalgás szavakat.

~Ilyet nem akarok többet hallani, vagy ha mégis akkor búcsút mondhatsz a találkozásnak.

~Na ez most gonosz volt. Viszlát!-és ezzel ki is nyomtam a telefont. Ezt követően pedig jött is az sms, miszerint nagyon megbánta a dolgot és szeretné, ha felhívnám. Én pedig eleget tettem a kérésének és videóhívást indítottam.

~Azt hittem, hogy nagyon megharagudtál.

~Nem hatott meg, tudod, hogy a bátyám fontosabb, mint egy flancos rapper.

~Ez övön aluli volt.-nézett rám szomorúan mire én csak egy szemforgatással válaszoltam.

~Egyébként, azért hívtalak, mert egész nyáron kint leszek Koreában és lehet, hogy ott is maradok és szeretném megvalósítani a megbeszélt randit!-figyeltem rá, hogy a randit eléggé érhetően hangsúlyozzam.

~Nem úgy volt, hogy barátod van?

~Igen, ez így van, de amiről nem tud az nem fáj neki!-kacsintottam egy édes mosoly keretében Yoongira.

~Hát ha ez egy felhívás keringőre, akkor örömmel állok elébe kisasszony.-hajolt meg előttem a kamerán keresztül.

Egész éjszaka elcsevegtünk, észre sem vettük, hogy már másik napot írunk, csak akkor tűnt fel, hogy már hajnalok hajnala lehet, amikor a vonal másik végén egy szunyókáló Yoongit láttam.

~Jó éjt!-súgtam és kinyomtam a hívást.

Már nem mentem el fürdeni, de mivel a hasam úgy kordult meg, mint egy kiéheztetett medvének, ezért elmentem a konyhába és összedobtam magamnak egy szendvicset. Leültem a pulthoz és ott fogyasztottam el az ételt. Az étel elfogyasztása után visszamentem a szobába és lefeküdtem, de egyszerűen nem jött álom a szemeimre. Virrasztottam.