Reggel különös érzés
fogott el, amikor felébredtem. Körülnéztem a szobában és rájöttem, hogy
mi hiányzik. Alex! Hol van Alex? Éppen nyitottam volna az ajtót, amikor
meghallottam, hogy apu és Alex beszélgetnek.
-Nagyon köszönöm,
hogy próbáltál segíteni. Valószínűleg tényleg az tenne jót a lányomnak,
ha megtalálná Jihoont, de sajnos még egy telefonszámot sem tudok neki
adni, nem, hogy egy címet.
-Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni. Reménykedtem benne én is, hogy sikerülni fog.
-Ne aggódj, tudom, hogy megfogja találni és akkor megtalálja a saját lelki békéjét.
-Most már felmegyek hozzá.
Miután hallottam az
utolsó mondatot, szinte vetődtem az ágyba. Felkaptam a telefonomat és
mint a ki jól végezte dolgát nyomkodtam a készüléket.
-Már fent vagy?-kérdezte újdonsült barátom, amikor becsukta maga után az ajtót.
-Persze, nem tudtam aludni.
-Rémálom?
-Nem, csak felébredtem.
Miután beszéltem egy
picit Yoongival és Alex-szel is, felöltöztem és elindultunk a suliba. A
suli szokásosan telt és semmi különös nem történt.
Az idő során Alex-szel
egyre közelebb kerültünk egymáshoz és minden tökéletesen működött. Mivel
anyu továbbra sem pártolta a koreai utat, ezért apuval titokban
tartottuk, hogy én annak ellenére, hogy ő nem engedett el, elmegyek. Az
álmaim is már mindennapossá váltak, azonban a reakcióm mindig ugyanaz
volt, sírás. Szóval lényegében minden normális volt. Kivétel az, hogy
Yoongival megbeszéltük, hogy majd találkozunk és már nem sms-ezni
szoktunk, hanem már felhívjuk egymást, ha az időnk engedi. Yoongit
továbbra is titkolom, sem Alexet, sem Ambert nem tájékoztattam arról,
hogy egy idollal beszélgetek. Ugye milyen jól megy a titkolózás? Úgy
gondolom, hogy profi vagyok már benne!
Közeledünk a nyárhoz én
pedig egyre izgatottabban várom a titkos kiruccanásomat. Nagyon félek
attól, hogy anyunak közbe jön valami és még sem megy el, az alatt az idő
alatt, de már, ha közbe jönne neki valami, akkor sem tudna
visszatartani. Apuval kifizettünk minden költséget és már meg is van a
repülő jegyem szóval nincs mit tenni. Azt is megbeszéltük a
vezetőséggel, hogy a kirándulás végén én ott maradok Szöulban a
nagyinál. Nehéz volt erre rávenni őket, de végül egy kis pénz és minden
le volt zsírozva. Így végül a tervem is kicsit megváltozott. A
kiránduláson végig a többiekkel leszek, majd miután annak vége megyek a
nagyihoz, aki nagy valószínűséggel segíteni fog nekem. Erről még nem tud
Alex, sajnos nem mertem még neki elmondani, hogy az egész nyaramat
Szöul utcáin fogom tengetni, de remélem megérti majd és még hozzá kell
tennem, hogy az sincs kizárva, hogy kint maradok Koreában és ott
folytatom az életem, főleg, ha megtalálom Jihoont. A tervem ezen része
már apának sem tetszett, de én megígértem, hogy nem leszek olyan, mint a
bátyám és én visszafogok jönni meglátogatni a szüleimet.
Az iskolára kitérve, hát
megeshet, hogy azt is kint fejezem be és nem itt. Igazából sosem
éreztem magam igazán boldognak itt. Tudtam, hogy nem itt van az otthonom
és kiskoromtól kezdve sok hülyeséget vágtak a fejemhez, amik eléggé
megbélyegezték az életem ezen szakaszát és most szeretnék kilépni
belőle. Bár Ambert és Alexet nem akarom kitörölni, de a többi részt,
egytől-egyig mindent. Nem mondhatom, hogy utáltam az életemet itt, mert
nem igaz, boldog voltam, de a sok bántás, amit a származásom miatt
kaptam az legbelül teljesen összetört és nekem erre nincs szükségem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése